Álmokból építettem várat...

Reggel fél kilenckor arra ébredtem,hogy valaki mocorog mellettem. Nagyon nehezen akartam kinyitni a szemem,mert éjjel alig sikerült elaludnom,de amikor megéreztem az ismerős illatot,már tudtam ki az,és egy félmosollyal az ajkaimon minimális életet vertem magamba. Amikor a másik oldalamra fordultam belemosolyogtam az ismerős,aranybarna,huncut szempárba.

-Szia Anya,te mit csinálsz itt?

-Ébredhetnél, mondtam,hogy ma kezdem a nagytakarítást!

Bazibumm,ha esetleg valakiben romantikus képeket idéztem fel. Igazából elég aranyos módját választotta az ébresztésnek,addig bökdöste az oldalamat,míg kénytelen-kelletlen kikecmeregtem az ágyból,és fenséges vonulással átmasíroztam (?) a szülői hálóba,hogy ott nyugtom lehessen. Persze a lelkiismeretem megszólalt,és mély sóhajjal mentem vissza a birodalmamba,hogy segítsek. Amire anyu számított is. Szemétség. De megkönyörült rajtam,egy kávényi-pirítósnyi szünetet engedélyezett.

A családi ebédnél pedig majd' leestem a székről. Felhozódott az a bizonyos emberférfi,akitől külföldi munkát reméltem. És voilá! Jövőre,ha letudtam a szorgalmi időszakomat,jelentkezhetek,és mivel megvan a nyelvvizsgám,mehetek is dolgozni arra a bizonyos amerikai hajóra! Csak volt előnye annak,hogy az a félismeretlen ember nálunk vendégeskedett. Anyu rokona,bár nagyon kicsi voltam,amikor külhonba ment szerencsét próbálni,így alig emlékszem rá. Mindenesetre igazán rendes tőle,hogy segíteni próbál nekem. Nem számít,hogy cipőket kell-e majd takarítanom, mosogatnom kell vagy ilyesmi,kész vagyok! Itthonra is jól jön az anyagi támogatás,na meg...

Személy szerint engem az emberek érdekelnek. Mindenféle népek megfordulnak ott: írók,rendezők,újságírók,riporterek. Egy-egy ismeretség hatalmas lépés mindenfelé,amit szeretnék. Mit szeretnék? Életvitelt,élményeket,új tapasztalatokat,és a külföldi Képzőművészeti Akadémiákat már csak suttogva merem megemlíteni...

Nem,nem szabad nagyon beleélnem magam,de lelkesítő löketnek ez tökelétes! Szóval...

                               fuck the past, and kiss the future!

Összevissza bejegyzés! 

Szülinapi ünneplés vol.2,ma este. A tegnapi koccintásra eljöttek azok,akikről kiderült,hogy tényleg számíthatok rájuk,nekik tényleg fontos vagyok,ezeknek az embereknek köszönöm. A maradék kettő-három pedig... nem tudok mit hozzáfűzni,tanultam belőle.

Vannak baljós érzeteim a ma estével kapcsolatban,úgymint: megint be fog göndöröni a hajam, a magassarkú cipő megint pokoli kínokat fog okozni,és abban sem vagyok biztos,hogy ma este is pezsgőzni kellene. Csupa rózsaszín betűs,lányos csipcsup. Soha ne legyenek ennél nagyobb bajaim,komolyan. (Habár folyamatos gyomorgörcsöm van,mert ugye jövőhéten lesz egy tisztázó beszélgetésem VELE,és ez eldönt mindent.)

A mai nap különösen felerősödött bennem a szeretet és a tisztelet anyuékkal szemben,persze ez mindennapos,csak most még erősebb. Sírni tudnék,ha belegondolok,mennyi támogatást kaptam és kapok tőlük folyamatosan. Vasárnapra beszervezek egy naaaagy családi napot,azt hiszem,amikor körbeugrálom és nagyon kimutatósan megszeretgetem őket.

Van egy új szerzeményem, egy bazi nagy kék köves gyűrű,olyasmi,mint amit körülbelül a Viktória-korabeli emberek hordtak. Szeretem. Már csak egy kalapra és egy virágos kitűzőre kell összeéheznem a pénzt.

KÖZBEN KISÜTÖTT A NAP!

Mellettem fekszik kinyitva a Biblia. Kicsit képmutatónak érzem magam,mert egyáltalán nem vagyok vallásos. Egyszerűen csak kíváncsi. A legjobb barátnőm anyukájától kértem kölcsön,hogy legalább egyszer végigolvashassam kételkedéssel,itt-ott szkeptikus szájhúzással de azért minimális tisztelettel.

Ó,apunak tegnap okozott néhány felettébb örömteli másodpercet,amikor ráeszmélt,hogy egy napon születtem a kedvencével,Alonsóval. Hooray, jobban örülnék Edith Piafnak, legalább az asztrológiája kihathatna rám egy kicsit. Bizonyos értelemben.

Se eleje,se vége ennek a bejegyzésnek. Vissza se olvasom. Csókolok mindenkit,aki idetévedt,megyek fürdeni.

Szivacsos dolog ez a fészbúk. Fontos lenne megtalálnom egy emberkét,akit persze nem lelek,de a fél Arab Emírség ott van az ismerőslistámban. Tudom,én basztam el.

Ma van a szülinapom-pom-pom... elcsépelt nóta,de a fülembe mászik.

És milyen antiszociális,hogy a fészbúkon jött kétszáz értesítésből három érdekelt igazán. Na majd meg a ma,meg a holnap esti személyes koccintások,azokkal,akiket tényleg érdekel ez az egész.

Egyébként furán vagyok. Lebegek a levegőben,jövőhéten vagy elveszítek,vagy megkapok mindent. Csak legyek hozzá elég bátor.

Eltűntem néhány napra,ugyanis belevetettem magam a legtöbb ember kedvenckedvenc időtöltésébe: fesztiválozni voltam! Most épp tele vagyok zúzódásokkal,karmolásokkal,és alig bírok mozdulni,de megérte. Azt hiszem,nagymamaként büszkén fogom mesélni az egyelőre képzeletben létező unokáimnak,hogy milyen jót buliztam egy punk koncerten a többszázkilós metálarcokkal. Tisztelni fognak,úgy érzem.

Mikor hazaértem,rakat üzenet fogadott kétségbeesett barátaimtól,akik négy nap alatt toálisan a feje tetejére állították a szerelmi életüket, mások a szüleiket nem tudták kezelni,megint mások szinte életveszélybe kerültek. Igen. Imádom őket <3

Csodálatos nyári idő van,begöndörödött a hajam. Fontos infó,tudom.

Este nálam alszik egy másik városban élő barátnőm, ma van két éve annak,hogy a barátja meghalt szívinfarktusban,nem akarom egyedül hagyni ezen a napon.

Ilyenkor megtorpanok. Furcsa kis baráti kupac vagyunk mi. Egyikőnk múltja sem mentes a feketelevestől. Sok mindent megélt mindannyiunk,néhányan közülünk többet is,mint amennyit egy átlagos 19-20 évesnek kellett volna. Volt,akinek a barátja halt meg egy veszekedés után,és még kibékülni sem tudtak. Volt,aki piszkos ügyekbe keveredett,de ki tudott szállni időben. Volt, akinek annyira rémes volt a családi helyzete,hogy szó nélkül eltűnt otthonról,és csak jópár idegölő,kereséssel eltelt nap után találtuk meg. Volt, akivel együtt lapultunk hajnalban egy eldugott kis sikátorban,mert skinheadek pályáztak rá,és kis híján mi is megszívtuk. És én...a fiú,akivel felnőttem és szerettem,a szemem előtt vált lecsúszott heroinistává,aki után órákig kutattam az árokparton egy hajnalon,szakadó esőben. Nem vagyunk tökéletesek és makulátlanok. De kitartunk egymás mellett,ha kell. (Ha nem,akkor is) Néha félek,hogy mi minden történhet még velünk.De megmaradunk egymásnak.Szóval csak fel a fejjel! És előre! : )

Nem tudom,hogy lett ez hirtelen ilyen "sötét" poszt...

Nemsokára minden kiderül.

Mi lesz velünk,vagy mi nem. És ha nem,akkor mi lesz ezzel az élettel? Drasztikus? Kicsit. De ilyen vagyok. Végletek,és nincs középút...szörnyű,tudom.

Egy éve már elveszítettelek. Szörnyű volt, csak Te erről nem tudsz. Gondom volt rá,hogy semmit ne vegyél észre az egészből,hogy Neked minél kevesebb kellemetlenséggel járjon az,hogy nem döntöttél. Hogy csak én szenvedjem meg.

Túlontúl sokat kaptam Tőled ahhoz,hogy egyszerűen haragudni tudjak Rád. Életem egyetlen felhőtlenül boldog időszaka Hozzád kötődik,és azt nem tudom kitörölni,nem is akarom, nem vagyok hülye.

Részben visszajöttél. valami Neked sem megy egy éve. de most, pár napon belül Neked is meg kell hallanod,amit mondok. nagyon jó dolog újra szerelmesnek lenni Beléd,leírhatatlan,meg sem próbálkozom vele. de most beszélnünk kell. valós dolgokról,amik fájtak. nem csak nekem, ebben biztos vagyok. most meg kell hallanod. és csak remélem,hogy most is működik köztünk az,ami egy éve működött: ha elég erősen koncentráltam Rád, Te megérezted. Te magad mondtad. földöntúli volt a pillanat,amikor rájöttünk,hogy a Szerelem nincs túlértékelve,és hogy ilyen csodák tényleg léteznek,csak amíg az ember meg nem tapasztalja,addig hihetetlennek tűnnek.

nemsokára lefekszem aludni,és kipróbálom. nagyon erősen fogok Rád koncentrálni,és csak remélem,hogy megérzed: félek.

félek,hogy újra elveszítelek. félek,hogy megint félni fogsz,és eltűnsz az életemből ismét. félek,hogy akkor kénytelen leszek nagy levegőt venni,és kisétálni a Tiedből. és az fog a legjobban fájni a világon,ha Te úgy határozol,hogy nem jössz utánam.

2011.július 19.

Ma elhatároztam,hogy ha már néha olyan vacakul érzem magam,akkor majd alkalmazom a sokak által ajánlott napozást. Merthogy a napfény jó a léleknek. Merthogy a barnaság szép. Merthogy milyen jó pihenési forma. Elszántan neki is indultam, pléd,kispárna,ásványvíz,könyv,ki az udvarra! Jelentem, 15 percet voltam kint: EZ UNALMAS. A könyvet csak hunyorogva tudtam böngészni a tűző nap miatt,senkihez nem tudtam beszélni,és három bogarat tettem vízre,miután a sós chipsdarabokat megfelelő alakúra körberágcsáltam. Lehet leváltom a kémia minort építészmérnökire.

Az osztálytalálkozó egyébiránt nem is volt olyan vészes. Nyilván,ismét megvolt az az öt-hat ember,akikkel a köszönésen kívül egy árva szót sem beszéltünk,de összességében jót buliztunk együtt. Hajnali kettőkor a szakadó esőben már kint táncoltam,hogy aztán roppant erotikusan a nedves ruhák miatt sz*rrá ázva visszavonuljak a többiekhez és teli torokból énekeljem a Rollin' in the deep-et.

Ki más találná ki,hogy varázslatot alkalmazva elrepüljünk egy olyan városba,ami csak a mi fejünkben létezik,ha nem Ő? ♥

Azt hiszem,amikor olyan lelkesen vártam a nyarat, nem jutott eszembe az az állapot,mikor 45 fokban,egy szál semmiben,a ventilátor mellett ömlik rólam a víz. Amit persze szorgalmasan pótolok,még az is lehet,hogy hákettőó túladagolásban végzem. Bazz,kémia minorosnak kéne lennem.

Ma este *dobpergés* osztálytalálkozóra megyek. Elvonszolom a kecses hátsómat,és kínosan mosolyogva próbálok mindenkire figyelni. Őszintén szólva,nem nagyon értem,minek az apropóján szervezték ezt be. Egy éve ballagtunk el,de meg kell vallani,sosem voltunk az az összetartó osztály. Ma este is körülbelül 5 perc fél óra lesz az az időintervallum,amikor egymással foglalkozunk,utána ismét mindenki megtalálja a maga kis klikkjét,és hajnali háromkor senki nem fog emlékezni,hogy melyikőnk esett az asztal alá. Na meg a státuszkérdések:

"Merre vagy éppen?"

"Van pasid/csajod?"

"Mit tervezel a nyárra?"

Ha a válaszok a következőek:

Az első esetben akármelyik szerintük "menő" egyetem a válasz,mehetsz a másodikra.

"Van,persze!" - itt csak ez az elfogadható válasz.

A/"Fesztiválok,bulik,strand...csak a szokásos"- istencsászár

B/"Még nem tudom,attól is függ,mennyi pénzem lesz" - valaki azonnal elmegy egy italért.

Jójó,nem bíráskodok,meg ítélkezek én,de öt évet húztam le ezekkel az emberekkel,azt hiszem jogom van ahhoz,hogy ne kedveljek mindenkit. Nem áll szándékomban beavatni ezeket az embereket a dolgaimba, de mivel én semmi jónak nem vagyok az elrontója,elmegyek.Meglátjuk,mi sül ki belőle. Végül is,van ott egy-két személy,akinek örülni fogok. Na meg... koncert lesz a pub-ban. Vészhelyzet esetén leiszom magam,és a mámoros hajnal jótékony tompításában beállok a zenekarba,és metálhörgéssel lenyomom a Lazy Song-ot.

Reggel 10:59, nagy adag kávé, laptop. Mintha nem is nyár lenne,hanem a szorgalmi időszak közepe. Najó,ez hülyeség volt.

Nézegettem a fészbúkot,a gmail-t,és annyi ember lábnyomával szembesültem az életemben. Például egy barátoméval.

.1. Kusza volt az első egyetemi évem,olyan hullámzó. Rengeteg butaságot csináltam,van amire nem vagyok büszke,de egyetlen pozitív pont mégis biztosan van: szereztem egy "jó" barátot. (Hogy jó-e,az majd idővel kiderül)

Teljesen az ellentétem, de valahol mégis tudok vele azonosulni. Amikor (sacc év közepén) darabokban hevertem, neki nagy szerepe volt az összekaparásomban. Negatív ember, cinikus, hitetlen (nem egyértelműen a vallásra gondolok,egyáltalán nem az én terepem egyébként sem) és keserű. Szerintem azért ragaszkodok hozzá olyan nagyon,mert az énemnek a "sötétebbik" részét testesíti meg. Magamra ismertem a múltja egy-egy darabjában,egy fájdalmas mondatában vagy döntésképtelen pillanatában.

"Fiú-lány barátság nem létezik". Nem tudom,most már tényleg nem. Támogatom,egyrészt,mivel voltak már ebből bajaim régebben,de most mégis van egy fiú barátom.Hehe. Hogy barátkoztunk össze? Pont így. Hogy habár az ellenkező nemből vagyunk,annyira különbözőek az elvárásaink. Ő konkrétan ki tudja kötni,hogy neki mi a "szép": a hófehér bőr, a világos haj, az angolos kifinomultság- Naigen, így,leírva ez felszínességre utal,de legbelül nem az,egyáltalán nem. Nagyszerű ember,csak nem tudja magáról. Megérdemel minden jót,amit kaphat,és biztos vagyok benne,hogy egyszer ő is boldog lesz. Ki kell nyitnia,amiben annyira szeretnék neki segíteni. Hálával tartozom neki,és nem áll szándékomban egyedül hagyni,soha. Elfoadom olyannak,amilyen,de tudom,hogy a fekete felszín alatt a szivárvány minden színében pompázna-ha el tudná hagyni az érdekismerősöket,akiknek csak a stílusa imponál. Mellette leszek,mert sokat jelent számomra.

 Nekem nincsenek ilyen külső kereteim,nem tudom megmondani,mit találok szépnek. Nekem belsőleg van szükségem másra,mint ami ő. Nem lennénk jó páros. Ő a szerelmet bizonyos szükségletek kielégítésének tekinti,felesleges fájdalomnak. Volt idő,amikor egyetértettem vele (akkor sem teljesen), de most már összeszedtem és megismertem magam annyira,hogy tudjam,én mégsem eszerint élek.

Nos,igen,amit ebből ki akartam hozni... így lettünk barátok. Így,hogy konkrétan "nem vagyunk elég jók a másiknak".Szükségünk van egymásra,mert kölcsönösen megnyíltunk (szerintem,én legalábbis neki igen) és életmentő volt,amikor a másik csak némán ült mellettünk,nem ítéljezett. Hülyén hangzik,ugye? Belegondolva,minden ismeretségem ilyen "hülyén hangzik."

Le kellene szoknom az idézőjelekről. Túl sokat használom őket.

.2. A legtöbb emberben annyi lehetőség van. Miért félnek? Miért húznak álarcot? Miért nem kergetik vakon az álmaikat? Egy 50%-os életbe nem lehet belenyugodni. Inkább nézzen idiótának mindenki,de akkor is nyugodtabb vagyok,hogy megpróbáltam. Persze, könnyebb szemet húnyni, de éjszaka,amikor elalszanak, az utolsó gondolatuk (és reggel az első) az lesz,hogy nem ilyen életet akarnak. Ittam le magam a sárgaföldig, kezdtem olyan emberekkel,akikkel nem kellett volna, keveredtem drogosok társaságába ( sosem drogoztam), gyűlöltem,szerettem, megszöktem,pofátlanul visszajöttem,aludtam hajnalban padon, taktikáztam, őszintéztem,voltam hálátlan, megnyíltam, bezárkóztam,elutasítottam,prédikáltam,megfogadtam. És? Senki sem tökéletes. Én meg aztán főleg nem. De elkeveredtem valahogy idáig,és még ha fájt is, akkor is: teljesen fájt. Ha jó volt: teljesen jó volt. Gyűlölöm a határokat.

Sosem voltam különleges személy. Nem voltam feltűnő művészlélek, sem harsány partiarc. Azt hiszem,megrekedtem a múltban. Azokban az időkben,amikor szeretni még jelentett valamit. Amikor az embereknek a lelkéig hatolt valami,és amikor még hajlandóak voltak küzdeni is ezért. Folyamatosan azt hallom,hogy alkalmazkodjak, legyek türelmes és visszafogott,és akkor megtalálhatom a kompromisszumokat ebben a világban is. Tudjátok mit? Nem. Nem adom el önmagam azért,hogy öt percig úgy érezzem, értem el valamit,és nem vagyok szánalmas a különböző értékrendem miatt.

Arcon lehet nevetni az álmaim és az elképzeléseim miatt. Szívesen veszem. Mert abban a pillanatban,amikor megfogalmazódik az emberekben,hogy milyen szánalmas vagyok- pont abban a pillanatban leszek több náluk.

Igen,én szentimentalista és szerelmes természet vagyok. Vágyok arra az egy emberre,akivel egyszer az életben boldog voltam,nagybetűvel. És akármilyen butaságnak tűnik mindenkivel szembemenni érte,megteszem.

Meglehet,hogy évekkel később,öregkoromban egy hintaszékben azon fogok elmélkedni,hogy miért nem törődtem bele a sorsomba.Talán sosem fogok maradandót alkotni. A nevem feledésbe fog merülni, nem leszek több egy átlagos lánynál. De egyetlenegyszer voltam Valaki ajkán a nevetés,és a szívében vidámság. Elfelejthet,továbbléphet-de ott maradok. Az ajkán,és a szívén egyaránt.

Új nyár, új blog- új életet nem mondhatok. Hogy miért nyitottam? Egy húsz éves egyetemista lány próbálja jobban átlátni a dolgait,abban reménykedve,hogy leírva hátha értelmesebbnek tűnnek.

Azért nem mondhatok "új élet"-et ,mert én idióta hülye szentimentalista, hajkurászom a múltamat. Mentségemre szóljon,azt a múltat,amiben boldog voltam. Azt meg nem lehet egykönnyen elengedni,ugyebár?

Ez a nyár elég bonyolultan kezdődött: felbukkant a tavalyi nagy BUMM (szerelem), egy majdnem-külföldi munka, egy majdnem-idei munka és lakás,és sok-sok kavarodás.

Ahogy vezetem ezt a blogot, és remélem nem fogom abbahagyni,mint egy csomó mást, majd minden kiderül,azt hiszem.

Most megyek,csinálok valami nyárit, vagyis letámadom a fagyót a jégkrémért!